2010. március 21., vasárnap

Zila tortaforma tesztelés eredményhirdetése

Tegnap Budapesten jártam a Zila Kávéházban, eredményhirdetésen. A tesztcsapatból 6 pályázót válogattak be kóstolásra, köztük engem is a Lime tortámmal. Péntek este sütöttem meg a tortát, mivel másnap reggel 4.30-kor kelnem kellett. A sütit sikerült is elcseszerintenem, már sütés után tudtam, ezzel én labdába nem rúgok. :D
Szombat délelőtt 11 órakor el is kezdődött a zsűrizés egy kis bemutatóval ötvözve, amit nagyon élveztem, hiszen imádok sütni, cukrászkodni.
Valamivel 12 óra után be is kérték a süteményeket zsűrizésre, addig mi megkóstolhattuk a cukrászda finom süteményeit ami természetesen a Zila formákban készültek. :) Mondanom sem kell degeszre ettük magunkat a finomabbnál finomabb édességekkel. :)
És végül megszületett az eredmény:

1. helyezett Forgács Melinda, a guszta Vulkántortájával vitte el a fődíjat
2. helyezett Farkas Melinda, a fincsi Lemon Curddel töltött Mákos Szeletével
3. helyezett Somogyi Zoltán, a különleges aludttejes prószatortájával

Gratulálok a nyerteseknek, igazán megérdemelték! :)
A többieknek is gratulálok, nagyon guszta süteményeket hoztak magukkal, a zsűrinek nehéz dolga lehetett!

Képeket egyenlőre itt találtam, én majom nem vittem fényképezőt... :}

17 megjegyzés:

  1. Én azért szorítottam neked! (ha már én nem kerültem bele a 6-ba) :)

    VálaszTörlés
  2. Gratulálok, és örülök, hogy személyesen találkoztunk.

    VálaszTörlés
  3. ez nagyon kedves bejegyzés lett, tök jó, hogy ilyen jól állsz hozzá :) végülis így is szuper, hogy legalább ott lehettél, nem igaz?
    júúj, most nézem pontosabban a helyezetteket, a prószatorta és a citromos-mákos cucc kicsit ijesztően hangzik nekem..... :D

    VálaszTörlés
  4. Köszi Reni, aranyos vagy! :)
    Szóba került ám a tortád, kár hogy nem jöttél el. :(

    Max, én is örülök! :)

    Viki, örülök, hogy így gondolod! :)
    Nem vagyok egy hőbölgő típus, igazából nem is számítottam helyezésre, a többi torta mellett labdába sem rúghattam volna. Ez nekem nagy szó, hogy bekerültem a 6-ba, meg is vagyok elégedve magammal.
    A citromos mákos süti nekem alap, imádom. :) Prószatortát még nem ettem, bánom hogy nem kóstoltam végig, de mire meg lehetett volna addigra belaktam a cukrászda sütijeivel... :D

    VálaszTörlés
  5. :))
    Jaa, mivel én nem voltam a 6-ban, így nem is gondoltam rá, hogy elmenjek :)) Mondjuk már az is nagy szó, hogy egyáltalán a tesztcsapatban benne lehettünk :))

    VálaszTörlés
  6. Szia, én meg azt sajnálom, hogy bár ott voltam (szurkolóként:), az enyém nem jutott a hat közé), mégsem ismerkedtünk meg... Nem tudtam, hogy te vagy te, Maxot ismerem régebbről, Millievel most ismerkedtem meg, és örültem volna... Remélem, majd lesz még rá alkalom!:)
    De gratulálok, nagyon szép volt a tortád (sajnos, kóstolni már nem volt kapacitásom...)

    VálaszTörlés
  7. Gratulálok én is! :)) nálam nyertes vagy :)))

    VálaszTörlés
  8. Reni, pedig dicsértek! Azt is elmondták, hogy miért nem válogattak be, amit nagy baromságnak tartok: "a dobos torta maradjon meg dobostortának.." szerintem nagyon jó ötlet volt, hiszen én is majdnem azt csináltam, csak Te megelőztél. :)

    Maimoni, én meg nem is tudtam, hogy Ki Kicsoda... :{
    Szívesen beszélgettem volna mindenkivel, Pákosztos Macska Melindával váltottam pár szót és a nyertes Melindával és tök jó volt így személyesen is találkozni. Kicsit meg is voltam szeppenve, és sejtettem hogy vannak "ismerősök". :)

    Csibe, Delish, Charlotte aranyosak vagytok! :)

    VálaszTörlés
  9. Gratulálok! Az első 6-ba bekerülni is nagy dolog, főleg ilyen társaságban :)

    VálaszTörlés
  10. Remélem többet fogunk legközelebb beszélgetni!
    Tudom, hogy szörnyen hangzik, de én leginkább letudni szerettem volna a versenyt, hiszen sem időm, sem energiám nem volt díszíteni a sütit. Amikor pedig reggel megláttam, hogy a fólia is beleragadt a curd-be olyan díszhisztit vágtam, hogy a férjem majdnem elvált tőlem...
    Ehhez képest nagy meglepetés volt a végeredmény.

    VálaszTörlés
  11. Alexandra, köszönöm! :)

    Millie, nem hangzik szörnyen! :) Én a vonaton ülve azon gondolkodtam, hogy inkább el sem megyek és korábban találkozok a barátaimmal és majd ők lezsűrizik a tortámat. :D
    A díszhiszti nálam meg alap ha valamit elcseszek. ;) Dávid is ilyenkor kivonul a konyhából és rám csukja az ajtót. :D
    Bánom, hogy nem kóstoltam meg a sütidet, de abban a pillanatban úgy éreztem ha még egy falat sütit megeszek szétdurranok! :) Elcsomagolni meg azért nem akartam... :D

    VálaszTörlés
  12. Gratulálok!

    Mesélj, miket ettél még?:)

    VálaszTörlés
  13. tudom hogy végképp nem tisztem ilyet mondani... de hogyan tudtad otthonhagyni a fotómasinát???:-)))))

    VálaszTörlés
  14. Puszedli, köszönöm!

    Szepyke, sok sok édeset :}
    Volt ott máktorta citromkrémmel, áfonyalekvárral, rizstorta erdei gyümikkel, sós valami zöldséges valamivel :))

    Zsiri, annyira el voltam varázsolva még itthon, hogy a vonaton ugrott be... :} Van ez így... :D

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...